Megesik, hogy a segítségnyújtásba csipetnyi önmarketing is kerül. Ez jobb esetben komikumhoz, rosszabb esetben kisebb-nagyobb fennakadásokhoz vezethet.
2013 júniusában jókora árhullám vonult végig a Dunán. Nem kímélte Magyarországot sem. Rengetegen dolgoztak az árvízvédelmi munkálatok helyszínein, a híradásokat látva pedig számtalan önkéntes jelentkezett, hogy legyen elegendő ember homokzsákot tölteni.
Személyes tapasztalatom a budapesti Dagály fürdőhöz kötődik, ide osztottak be. A tűzoltók fantasztikus teherbírásról s nem kevés türelemről tettek tanúbizonyságot. A türelmet azért emelem ki, mert a növekvő vízszint mellett olykor mi, önkéntesek is bosszúságot okoztunk nekik.
Miután a tűzoltók egy teherkocsi platójáról a homokot leeresztették a talajra, az önkéntesek némelyike szabályos lapátolási versenybe kezdett. Nehéz volt eldönteni, hogy tulajdonképp mi történik velük: félnek attól, hogy a víz elönt egy strandot, vagy pedig edzeni szeretnének egyet. Nem a sebesség jelentette a gondot, hanem az, hogy telerakták homokkal a zsákjaikat. A tűzoltóknak több alkalommal is külön kérniük kellett tőlük, egyre szájbarágósabb formában, hogy a zsákokat ne tömjék tele homokkal, különben az egymásra helyezéskor nem lehet majd őket megfelelően elrendezni, összeilleszteni, a víz át fog folyni közöttük. A macsóskodók minduntalan elcsodálkoztak, mintha először hallanák az instrukciót.
A tűzoltók senkit se zavartak el. Talán arra gondoltak: ha a homok elfogy, semmi gond, legföljebb egóval fogunk Dunát rekeszteni.
Utolsó kommentek